A szerző: Bányai Tamás

1946-ban (a forint évében), február 8-án születtem, Budapesten. Mint a legtöbb nem bukott diák, én is nyolc évig jártam általános iskolába. Ezt követően szakmunkás vizsgát tettem, majd a Fazekas Mihály gimnáziumban érettségiztem. Én magam félsikeresnek nevezem egyetemi felvételim, mert sokat tanultam, s azóta alig több, mint a felét felejtettem el. Természetesen az egyetemre nem vettek fel, bár nem voltam sosem kövér, állítólag helyszűke miatt. 1972-ben jöttem el Magyarországról (a korabeli kifejezéssel élve: disszidáltam), azóta az Egyesült Államokban élek. Tanult szakmám betűöntő, sok minden mással együtt ez is kiment a divatból. Voltam ofszet gépmester, segédmunkás, benzinkutas, pincér, újságíró, étterem és nyomda tulajdonos, valamint kényelmes fotelból álmodozó kalandor. És az irodalom? Még otthon írtam néhány félresikerült novellát, meg egy kisregényt, amiből a kiadás küszöbén nem lett semmi. 1979 és 1982 között a clevelandi Amerika Magyar Népszava/Szabadság szerkesztője voltam, a számtalan nem jegyzett cikk mellett néhány írás a nevem alatt is megjelent a lapban, de ezt nem erőltettem, mert mint saját magam bírája, eskü alatt sem voltam képes tárgyilagos lenni. Jó vagy nem jó? Ez volt a kérdés. Azóta még sok novellát, megy egy félkész regényt is írtam. Ezek nagyon jó szolgálatot tettek hideg téli estéken, amikor lusta voltam kimenni tüzifáért, hiszen a papírral éppen olyan jó meleget lehetett csinálni a kandallóban. Néhány írásom, és néhány fordításom azért megmaradt. Hogy miért pont ezek, arra csak a jó isten tudja a választ. Tavaly novemberben jelent meg ismét egy elbeszélésem - köszönet érte Kaskötő Istvánnak - a Kaláka című internetes irodalmi lapban. Közel hatvan éves koromra úgy érzem magam, mint egy fiatal (kezdő) író. Lehet, hogy ez a hosszú élet titka?